Leírás

 

A puffogóvipera (Bitis arietans arietans)

 

1993 novemberében kaptam két fiatal puffogóviperát. Mind a nőstény, mind a hím egyaránt 47 centiméteresek  voltak.  Egy  120 x 70  cm  alapterületű és 60 cm magas terráriumban helyeztem el őket. Aljzatnak száraz, tőzeggel  kevert virágföldet  terítettem,  amelyre  színes  levelekből  álló avart szórtam. A terrárium tartalmazott búvóhelyet, vizes  edényt, egy erősebb mászóágat és  néhány  vékonyabb ágat, valamint a kullancsok és egyéb külső paraziták  távoltartására  egy  molyirtó kazettát,  amit  egy  faág  hátulsó részére akasztottam, hogy elölről ne  nagyon  látszódjon. Állataim  a  búvóhelyet  nem  nagyon használták, inkább a száraz levelek alá ásták be magukat, a szarvasviperákéhoz  hasonlatos mozgással. Ezt a fajta rejtőzési módot mindaddig használták, amíg testméretük engedte,  hogy  teljesen  ellepje őket az avar. Később mikor már nem tudtak eltűnni  a levelek között, beköltöztek a fatörzs alatt lévő odúba, amit  sajnos igen hamar  kinőttek.  A puffogóviperák elég gyorsan  növő kígyók, a megérkezésükkor  alig  félméteres  állatok kilenc hónap elteltével meghaladták az  1.2 méteres testhosszúságot.

A terráriumomba kerülésüktől számítva, a hím a 3. napon, a  nőstény a 8. napon  evett  először.  Ezt követően  kb. hetente  egyszer  2-3  egeret,  vagy  választási patkányt ettek  meg. Később  süldő patkányokat, néhány  napos kiscsirkéket és futóegereket fogyasztottak, nagy buzgalommal. Egyméteres  koruktól  már  megették a kifejlett kan patkányokat is, sőt a tengerimalac is lecsúszott irdatlan  torkukon.  Igaz  a tengerimalacok közül az igazán nagy és zsíros  példányokat néha  visszahányták,  nem gyenge bűzt okozva ezzel az egész szobában. Etetésnél ügyelni kellett arra, nehogy túl közel legyen egymáshoz a két állat, mert ha elérhették  egymást, néha összemartak. Ilyenkor többnyire  elment a  kedvük aznapra  az evéstől,  és ráadásul csúnya duzzanatok nőttek a marások helyén, amelyek néhány  órán, - de ha  a  fej  közelében  érte  a kígyót a marás -, esetleg  csak  napok  múltán  lohadtak  le. Az áldozatot rendszerint csak egyszer marják meg,  és ha a táplálékállat kicsi akkor el  sem engedik többé, hacsak az vissza  nem  harap. Ha  elengedik,  akkor  sem csapnak ki rá még egyszer, hanem fejtetőálarcukat hevesen mutogatva szenvedélyesen fújtatnak.  Evés után egyébként rendszeresen ittak az itatójukból, de máskor nem sikerült  megfigyelnem,  hogy folyadékot vettek volna magukhoz. A hím  1994  végén  kezdett  udvarolni  és  1995  február  közepéig  négyszer  pároztak kb. kéthetente. Az aktus  előtt néhány nappal a hím, már hevesen ostromolta párját, annak hátán lovagolva különböző  tornamutatványokat  végzett,  amit  az  igen rossznéven  vett és igyekezett  minél előbb megszabadulni terhétől. Ilyenkor  a  terráriumot  mintha rakétatámadás érte volna, a növényzeten tarvágást végeztek, az   itatót   teleszórták földdel és levelekkel, az üveget pedig összesarazták,  leghelyesebb volt   ezt   megelőzendő   a   vizet   időben  eltávolítani  a  terráriumból. Az  udvarlás ideje  alatt a hím  nem  táplálkozott, csak az utolsó megfigyelt  párzástól (1995. 02.11.) számított két hónap  múlva  jött  meg  az  étvágya. A nőstény viszont  terhességének utolsó  három hónapjában  nem fogadott  el táplálékot. (Egyébként a  nőstény kígyók között  vannak kivételek, nem mindegyik tagadja meg  a táplálékfelvételt  a  terhesség  vége felé.  Egy  nőstény  Thamnophis marcianus-om az utódok lerakása előtt még 8 órával evett). Puffogóviperám  1995. 07.26-án 56 kis  viperát  hozott világra.  Ez a faj a legszaporább  kígyók  közé tartozik, sőt  ők tartják a rekordot az egyszerre megszült 157 újszülöttel. Nőstényem  délelőtt  tíz  órakor  kezdett  szülni  és  háromnegyed  óra alatt  be is fejezte. A kicsik  kettesével, hármasával jöttek világra néhány  perces szünetekkel, átlátszó magzatburokban, amit némelyikről  nekem  kellett leszedni.  Hosszuk  átlagosan 15-18 cm volt,  de akadt  köztük  25 cm-es  is, igaz ezek  már születésük előtt  elpusztultak, amiből arra következtetek, hogy a nőstény kissé túlhordta őket. 

A puffogóvipera a könnyen tartható kígyók közé tartozik,  legalábbis  ami  az  igényeit  illeti, nálam  a mai napig  semmiféle gond nincs velük. Egy közepes méretű terráriumban, amelyben némi búvóhely is van 24 C körüli hőmérsékleten  rendszeresen  táplálkoznak  és  szaporodnak. Azoknak  akik  nem  akarnak  bajlódni a sok újszülött kígyócskával, tanácsolom, hogy  inkább  csak  egy  példányt  tartsanak,  vagy  rakják  külön a hímet a nősténytől, így a  gondozásuk is könnyebb  és  etetéskor sem lépnek fel a fentebb leírt bonyodalmak. Ezeknek a kígyóknak a tartását  csak gyakorlattal rendelkező terraristáknak ajánlom, pontosan  a nagy testmérete, erős mérge és ennél fogva nehéz kezelhetősége miatt.

Vissza a Honlapra