L mint luis, azaz berkenye (barkóca):
A rózsafélék körébe tartozó, gyümölcsfáinkkal rokon berkenye (Sorbus) fajtái szerte Európában honosak. A kelta-angolszász hiedelemvilágban a madárberkenye játszott nagy szerepet, főleg a madárjóslásban és a szellemidézésben. A druidák a gyümölccsel teli berkenyefák körül rajzó madarak röptéből jósoltak. Mivel a kelta tavaszkezdő nap, Imbolc (február 1.) a berkenyehónap közepébe esik, a fának mágikus szerepet tulajdonítottak a természet életre keltésében. Imbolc a másik 3 kelta évszakkezdő nappal együtt boszorkányos nap volt, ezért a berkenye mint boszorkányveszző a brit szigeteken vetekedett a nyírrel (ang. witch "boszorkány", "berkenye"). Rontás ellen a nyíkban berkenyefából faragott keresztet viseltek, hatékony villámhárítónak tekintették. A fejőlányok berkenyeágat kötöttek a fejőedényre, hogy a tej idő előtt meg ne savanyodjék, berkenyevirág-füzéreket aggattak a malacok nyakába, hogy gyorsabban nőjenek (quicken azt is jelenti "gyorsítani"), és berkenyebogyóval etették a vemhes tehenet, kancát, hogy az ellés zavartalan legyen. Nemcsak boszorkányok elleni védekezésből. Ír Szent Brigitta, akinek február 1. a névünnepe, a teheneket óvta a felfúvódástól, pogány elődje, Brighid istennő pedig az ellés, szülés és szoptatás védnöke volt.
Mint "életfát" a nevével ellentétes értelemben is használták - ez jellemző a népi varázslásban -ugyanis berkenyefából faragott nyárssal ütötték keresztül a holttestet, hogy a hazajáró lelket hozzászögezzék.