F mint fearn, azaz éger :
A nyírfélék körébe tartozó vízkedvelõ éger (Alnus) fajai egész Európában megtalálhatók. Az enyves (mézgás) éger sokhasznú színes fájának legfõbb értéke, hogy vízzel szemben igen ellenálló, ezért kiválóan alkalmas gátak, hidak, cölöpházak alapozásához.
A kelta mitológiában az égerfát az óriás Bran és unokaöccse, Gwern kitály személyesítette meg. Branról egyszer azt mesélték, hogy keresztbe feküdt a folyón, így seregei átmasírozhattak rajta. Másszor hajóhadát tengeren közeledõ erdõnek nézték, amelyet távol a parttól horgonyzott le, s õ maga hordta a vízben gázolva a partra az árut.. Az elsõ epizódban Bran égerfahidat, a másodikban a hajót és a mólót személyesíti meg.
Az égerfa hónapjába esnek a tavaszünnepek, a meghaló és feltámadó vegetáiós isten alvilágból való visszatértének napja.Az égerfa egyik francia neve, verne egyértelmûen utal is erre. Latinul ver "tavasz", vernare "megújul", Avernus pedig a tó neve, ahol az alvilág kijárata volt.
Graves az égerfa más indogermán neveit (lat. alnus, fra.aune, ném.Erle, spa. aliso, ang. alder) a prehellén Halüsz (Alüsz) folyamistennõhöz, ill. Éliszhez, a túlvilági Elízium sziget királynõjéhez kapcsolja. Az égerfaisten valóban egyike a meghaló és feltámadó isteneknek (túl azon, hogy minden fa évenként "meghal és feltámad", az éger még "vérzik" is; fehér fája, ha megsebzik, vörösre színezõdik.
Az égerfa nem hiányozhat a finnugor mitológiából sem. A Kalevala-béli léha Lemminkeinen, hogy a tüzes sas képében reá és paripájára leselkedõ halált kijátssza, égerfalovat, égerfalegényt "dalol" maga helyett.(XXVI.120-46.)