H mint uath, azaz galagonya
A galagonya (Crataegus) az egész kontinensen elterjedt, fehér virágú, vörös és fekete bogyójú, tüskés cserje. A galagonya-hónap teljesen a szerencsétlennek tartott, tabukkal terhes idõszakba esik.
A hónapnak névadó római Maia (gr. Maya) istennõnek és férfipárjának, Maiusnak volt a fája (ang. may “május”, galagonya”), meg a június 1-én ünnepelt Carda istennõé (Ovidiusnál Carna), aki elveszett leányságáért cserébe kapta Janus istentõl fehér virágú, tüskés ágát, “hogy vele ajtóból messzire ûzze a bajt” (Ovidius: Római naptár-Fasti) Carda az ajtósarok, Janus az ajtó védnöke volt, ketten együtt az év két felén uralkodnak.
Az írek a galagonyát sceith-nek is nevezték, ami az indoeurópai sketh “sérteni, ártani” szóból ered (vö. ném. Schade “kár”). Ha valaki tehát a tövises galagonya-hónapon sértetlenül akart keresztülvergõdni, ez idõre aszkézist fogadott (vö. gör. aszkétész “aszkéta”, aszkéthész “sértetlen”, “szûzi”). Az ókorban galagonyagallyat égettek házasságkötéskor Hümenaiosz oltárán (Hümenaiosz az esküvõ istene a “szûzhártya” jelentésû hümén szóból. Virága késõbb is menyasszonydísz volt, a keresztény hagyományban pedig a májusban különösképpen tisztelt Mária szüzességét jelképezte (l. még orosz bárisnya “galagonya”, “kisasszony”). A galagonya tehát az önmegtartóztatás virága volt de csak hónapjával kezdõdõen! E böjtös idõszakra a római nép a Flora istennõnek szentelt április végi, május elejei orgiasztikus Floraliákon készült fel. Ezeket a galagonya fehér virága is díszítette, Vidám, erotikus jelképként koszorúzta a középkori május 1-I szokásokat, a britek pl. májusfának is galagonyát állítottak, tüskés lombjába burkolták a “zöldembert”, Maia istennõ (ang. May Bride “májusi vagy galagonyamenyasszony”) halandó võlegényét. Flórián napra (máj.4.) esett a Flora-ünnepeket követõ gyászidõszak kezdete, a zöldember feláldozásának, keresztény átdolgozásban Szent Flórián vértanúságának a napja (Flóriánt egy hídról vízbe hajították, mint az Argei-bábokat). E napon a britek még a múlt században is a források, kutak körüli galagonyabokrokhoz vonultak, öltözetûket megtépdesték és a rongyokat az ágakra aggatták. A szokás talán egz õsi vezeklõ rítus maradványa; eljátszották, mintha a galagonya tüskéi szaggatták meg volna a ruháikat.
A növénnyel szemben táplált vegyes érzelmeket jelzik a ma is élõ brit hiedelmek: virágzó ágát május 1-je elõtt bevinni a házba a családban bekövetkezõ halálhoz vezet, de tehénistállóra akasztva növeli a tejhozamot, s ha idegen tûzi a ház ormára, megvéd a viharoktól és a gonosz lelkektõl.
Ha Szent Iván éjszakáján vagy mindenszentekkor alája ül az ember, tündérvarázslatban lesz része. Mint Weöres Sándor versében:
“Õszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt
lánnyá válik,
sírni kezd.
Õszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.”
/Galagonya/