N mint nion, azaz kõris:
A kõrisek az olajfafélék egyik nemzetségét alkotják. Az antik hellászban Poszeidón (lat. Neptunus) tengeristen szent fája volt, szellemei a kõrisnimfák voltak (gör.meliai).A skandináv mitológiában Ódin isten (ang.Woden, ném.Wotan, kelta Gwydion) jelvénye a kõrisfadárda, szent fája pedig az Yggdrasil, a világkõris, amely hátasparipája is egyben. A név jelentése “Ygg lova”, Ygg (Yggr) pedig Ódin másik neve volt. (Ez a furcsa képzet Szibériából maradt fenn. A szibériai sámánok lófejû botja és varászdobja, aminek farészei a szent fából készültek, szintén a sámán táltosparipáját testesítették meg.)
Ódin nemcsak a lovas, hanem a hajós vikingek védnöke is volt. Graves az Yggr nevet a gör. hügra, “nedves” szóval hozza összefüggésbe. Szerepe szerint tehát Poszeidón északi megfelelõjének tartja; a régi Irországban és Walesben az ostornyelet, az evezõket és a bödönhajók vázát egyaránt kõrisfából faragták.
A kõrisnek varászerõt tulajdonítottak. A britek szerint különféle gyermekbetegségeket gyógyít: pl. angolkórt, sérvet, törést. A beteg gyermeket napfelkelte elõtt átemelték egy kõrisfába vágott hasítékon, amit aztán bekötöztek és agyaggal bekentek. Ha a fa meggyógyult, meggyógyult a gyermek is.
Régen a britek karácsonykor egy zöld gallyakkal átkötött kõrisvesszõnyalábot vetettek a tûzre, abban a hitben, hogy amit a kötések elpattanásakor kívánnak, az teljesülni fog. A leányok megjelölték a maguk kötését; hitük szerint az ment legelébb férjhez, amelyiküké elöször pattant el a tûzben.
E szokások ahhoz a hiedelemhez kapcsolódnak, mely szerint a kõrisfa árnyékában semmi sem terem meg, mivel a gyökerei megfojtják - “megkötik” - más növények gyökereit. A kõrisfaistenek (Ódin és az indoeurópai Varuna isten) ezért az “oldás és kötés” urai voltak. Ódin azért kötötte varázsrúnáit kõriságakból, hogy ellenségeit megbénítsa.