B mint beth, azaz nyír:
A nyírfa (Betula) Európa-szerte honos, mégis inkább észak jellegzetes fája. Első a mássalhangzók és a téli napfordulóval kezdődő év "fahónapjainak" sorában. Számos nép körében az újrakezdés jelképe és az újévi megtisztulás eszköze. Egykor Európa-szerte nyírfavesszőnyalábbal seprűzték ki a gonoszt a megszállottakból, űzték ki az óév szellemét, akit Nyugat-Európában az ökörszem jelképezett. E szokás mai is élő honi párhuzama az aprószentek-napi vesszőzés (december 28.), a néphit szerint így tisztul meg az ember és állat az év során benne felgyülemlett rossztól. A nyírfa főszerepet játszott a szibériai sámánizmusban is. A burját sámán beavatásakor és újévkor rituális fürdőt vesz, melynek során nyírfaágakkal csapkodja a testét ( a nyírfavesszőzés a finn és orosz szaunázásnak is elmaradhatatlan része). Nyírfaágakkal hajtja ki a sámán az áldozati ló teteméből a lelket, a fehér nyírfa képviseli a szertartásokon az égbe vezető lajtorját, a tejút-világfát.
Nyírfavesszőnyalábokat (fasces) vittek a vállukon a római consulokat kísérő liktorok, a consulok január 1-jei beiktatásakor. A consult 12 lictor kísérte, együtt tehát 13-an voltak, akárcsak az év fahónapjai. A római példa is jelzi, hogy a nyírfa nemcsak időponthoz, hanem általában a kezdéshez kapcsolódott.
A régi Angliában színes rongyokkal díszített nyírfát támasztottak a lóistálló ajtajának, védelmül a boszorkányok ellen, a napszámosok és mátkáik még a múlt században is törvényes házasoknak tekintették magukat, ha ilyenkor együtt átugrottak egy küszöb felett tartott nyírfaseprűn.