A RÚNÁK TÖRTÉNETE ÉS EREDETE

Amennyire tudjuk, a rúnaábécé két különbözõ forrásból eredhet - egy mágikus és egy írásosból. Prerúnikus szimbólumok vagy hällristningar leleteit tárták fel különféle bronzkori kövekbe vésve, leginkább Svédországban. Némelyik szimbólum teljesen azonosítható a késõbbi írásjelekkel, mások meg olyan ideákat és fogalmakat jelölnek, melyek a rúna nevében testesülnek meg (pl. nap, ló, stb.) Pontos jelentésük nem maradt ránk, de feltételezések szerint jóslásra vagy sorshúzásra alkalmazták, és egészen bizonyosan ebbõl alakult ki a késõbbi rúnaábécé mágikus funkciója.

Nem tisztázott ma még a rúnák "ábécé"-vé válásának körülményei. Lehet, hogy latin és görög eredetû, ám történeti és régészeti bizonyítékok erõsen arra utalnak, hogy Észak-Itáliából származik. Túl sok a párhuzam a két ábécé közt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhatnánk, különösen a betûk alakjában, valamint az írás többféle irányában. Ez azt is megmagyarázná, hogy miért hasonlít sok rúna a római betûkre, hiszen az itáliai és latin írásjelek egyaránt az etruszk ábécéból származnak (ami a nyugati görög ábécécsalád egyik ága). Eszerint az elmélet szerint a futhark valamikor az ie. I. század elõtt keletkezhetett, amikor az itáliai írásjeleket magába olvasztotta és helyébe került a latin ábécé. Nyelvtörténeti és fonetikai analízis szerintl még korábbi dátum is számításba jön, talán egészen az ie. II. sz elejéig visszamehetünk a datálással.

Amikor az északi törzsek integrálni kezdték az itáliai ábécét saját szimbólumrendszerükbe, profán és vallásos életük szempontjai szerint adtak a betûknek neveket, ilymódon transzformálva egyszerû piktogrammjaikat egy mágikus ábécébe, majd ezeket talizmánként, mágikus feliratokként és jóslásra használták.

A "futhark" név, akárcsak az "ábécé", a rúnasor elsõ néhány betûjébõl adódik. Ez a sor kétségtelenül eltér a latin ábécétõl, és különleges helyet biztosít az alfabetikus írásjelek között. A futhark eredetileg 24 jelbõl állt, F-fel kezdõdött és O-val végzõdött, a mai Svédország, Norvégia, Dánia és Észak-Németország területén élt északi germán törzsek használták. Ezt a rúnaábécét "ó-" vagy "germán futhark" néven ismerjük.

Valamikor az V. század környékén Fríziában változások álltak be a rúnák alakjában. (Észak-Hollandia és Északnyugat-Németország.) Ez a korszak egybeesik az errõl a területrõl induló angolszász invázióval, és a hasonló rúnák megjelenésével a Brit-szigeteken. A rúnák alakja megváltozott, fõleg az A/O, C/K, H, J, S és Ng rúnáké. A nyelvben beállt változások pedig ahhoz vezettek, hogy öt vagy kilenc rúnával bõvült az ábécé, ezekkel fejezték ki a különleges hangokat, egyes rúnák pedig más megfelelõ jelölést kaptak. Késõbb ez az ábécé az "angolszász futhorc" néven vált ismeretessé.

Skandináviában az ó-futhark kb. a VIII. századig maradt fönn, az Eddák koráig, ekkor megváltozott az ónorvég nyelv, ennek megfelelõen a rúnaábécé is módosult, az új hangok jelölésére. Az angolszász futhorc-kal ellentétben az ifjabb futhark (ahogy ma hívják) 24-rõl 16-ra csökkentette a jelek számát, egyes rúnák pedig több hangot is kifejeznek egyszerre. Formájuk megváltozott és leegyszerûsödött. Ennek a futharknak is van több változata - a dán, hosszúágú, norvég, pontozott, stb.

A rúnaábécé Dániától északra terjedt Svédország és Norvégia felé, és a vikingek juttatták el Izlandra és Grönlandra. Lehetséges, hogy a Vinland-expedícióval Észak-Amerikába is eljutott, bár ezidáig nem került elõ autentikus írás.

A rúnák fennmaradása

A rúnák, elsõsorban ifjabb alakjukban egészen a XVII. századig fennmaradtak. Ebben az idõszakban számtalan helyen fellelhetõ, érméktõl koporsóig, egyes helyeken pedig az Egyház is áldását adta használatukra. Még a közemberek is le tudtak írni egyszerû rúna-varázsigéket. Sajnos, amikor az egyház ádáz küzdelmet indított "az ördög kiûzésére Európából" címen, ennek a többi mágikus mûvészettel együtt a rúna is áldozatul esett. A rúnamestereket számûzték vagy bujdosásra kényszerültek, s a rúnák tudománya velük együtt sírba szállt, csaknem teljes egészében. Bár egy része titokban fennmaradt, ma már bizonyos esetekben szinte lehetetlen elkülöníteni az õsi hagyományt a modernebb ezoterikus filozófiáktól.

A rúnatanok történetének talán legsötétebb korszaka, amikor német tudósok újjáélesztették a náci mozgalmon belül a 20-as, 30-as években. Ami jogos folklór-újjáélesztésnek indult, sajnos annyira eltorzult a náci ideológia és fajelmélet hatására, hogy az ebbõl a korszakból származó kutatásokból semmi komolyan vehetõ adat nem maradt fenn.

A második világháború után roppant ellenszenv övezte a rúnákat, mivel a nácikkal hozták kapcsolatba, és csak igen keveset írtak róluk egészen az ötvenes-hatvanas évekig. A nyolcvanas évek közepe táján, a "New Age"-mozgalmak és a pogány vallások újjáélesztése idején világszerte rohamosan terjedt a rúnák népszerûsége (fõleg az Asatru-mozgalomban). Innentõl kezdve egyre népszerûbb jóseszközzé és a tudatosodás eszközévé vált.