Mese Bran királyfiról

Khmm-khmm. A Bran együttes vezetôje által legsûrûbben elôadott mese Bran királyfiról szól... Ki hitte volna. Egyébként a bran szó jelent még hollót is. Na szóval, Tier Na Noiq (A továbbiakban TNN.) az örök ifjúság, a tündérek, fôként a tündérkirálynô szigete. Természetesen a túlvilágot jelképezi, a visszatérés innen is nagyon nehéz, sôt hát mit tagadjuk, értelmetlen is, de ez majd késôbb kiderül. Szóval TNN-en él a tündérkirálynô népes udvartartásával. Ôk, mint jól nevelt tündérek, nem sokáig bírják férfiak nélkül, és amikor megfájdul a foguk egy halando férfira, meg is tesznek minden tôlük telhetôt, hogy megszerezzék. Ennek igen egyszerû módja van. A kiszemelt férfiú egyszercsak csodálatos zenét vél hallani a fák susogásában, a patak hangjában, általában mindenben, aminek hangja van, és ez a zene mintha kifezetten egy irányból jönne, szinte hívogatja ôt nyugat (Hát persze hogy nyugat...) felé. Ez a zene olyan szép, olyan magávalragadó, hogy nem lehet sokáig ellenállni neki, a delikvens kénytelen útrakelni a tengeren, hogy megtalálja a zene forrását. Így jár Bran királyfi is, akit a királynô személyesen szeretne férjének. Meghallja a hívást, és el is indul egy tucat barátjával, akik ugyan az égadta világon semmit nem hallanak, de mivel Bran barátai, hát elkísérik a veszélyes útra. Ahogy a partra érnek, ott egy kristálycsónak várja ôket, amiben nincsenek evezôk, ez a csónak ugyanis magátol megy, ráadasul kifejezetten ôket várja. (Tálan azért, hogy nehogy túlságosan kifáradjanak a fiúk, amíg a szigetre érnek, ahol bizonyára valami fáraszto feladat vár rájuk. :)) Beszállnak hát a csónakba, mi mást is tehetnének, és az el is indul velük. Elindul nyugat felé, és viszonylag rövid idô, pár nap alatt el is ér TNN partjaira. Közben persze ellen kell állniuk a vízek királyának, aki habár nem gonosz, de mindenképpen hôseink elveszejtésével járna, ha engednének, hiszen magával hívogatja ôket a vízalatti világb a, ahol ugyan tovább élhetnének, de hát mindannyian tudjuk, hogy a tengeralatti világ valójában a halál birodalma. Egyébként nem sokban különbözik a felszíni világtól... A halak mint a tehenek legelésznek a végtelen hínármezôkôn, ilyesmik... Na szóval elérik TNN partjait, ahol a tündérek örömmel fogadják ôket, Bran a királynôt elveszi, a többieknek is jut egy-egy szépséges szép tündérleány, mindenki kedvére vadászik, mulatozik, egyszóval szép az élet helyehulya. Ámde!!! Az egyik legény szívében egy év (Más források szerint 3 év.) múlva felébred a honvágy a Zöld Sziget után, a többi jóbarát után... Mint tudjuk, a honvágy ragályos, idôvel már csak Bran mentes tôle, de hamarost ô is elkapja. Ekkor útra kellnek, megszöknek egy este hölgyeiktôl, és a partra lopódznak, ahol még ott vár a csónak. Beszállnak, de a csónak persze nem indul el, TNN-rôl nem olyan könnyû távozni, mint ahogy bejutottak. (Persze ôk is csak kiválasztottként tudtak bemenni.) Véresre izzadják magukat, hogy evezve eltávolodjanak a parttól, de hamarosan megjelennek a tündérlányok a parton, és hívogatják ôket, sírnak keservesen... Hôseink megkeményítik szívüket, és tovább eveznek, ôk mindenképpen viszont akarják látni a Zöld Szigetet. Az egyik tündérlány ekkor egy aranyfonalat dob a csónak felé, amit valamelyikôjük elkap. A lányok ennél fogva már könnyedén visszahúzhatják a csónakot. Hát ez nem sikerült... ;) Sebaj, a fiúk mégegyszer megpróbálják, hasonló sikerrel. Így megy ez 12 napon keresztül, míg egyszercsak Bran levágja annak a férfinak a kezét, aki elkapja a fonalat. (Ez elôadótol függôen változik, de általában az a fickó, akinek elôször volt honvágya. Hehe.) Így már nem kunszt távozni, sz& oacute; szerint az utolso szál is elszakad köztük és a sziget közt. Fáradtságos munkával sikerül elérni Írországot, de a part mellé érve valami furcsa érzésre lesznek figyelmesek... Óvatosságból nem szállnak még partra, hanem egy a víz mellett álldogáló fickót kezdenek kérdezgetni. De mit ad Isten, ô még hírét sem hallotta Bran királyfinak. Ahogy kiabálnak, lassan kis tömeg gyûlik a parton, és egyszercsak egy igen öreg fickó elkezdi csóválni a feját, hogy hát igen, az ô dédapja halotta az ükapjának a nagyapjától, hogy valamikor réges-régen élt valami Bran királyfi, aki egyik napról a másikra csak eltünt. Kiderül, hogy amíg ôk 1 (3?) évet töltöttek TNN-ban, addig a való világban 500 év telt el. Senki nincs már akit ismernének, ez a sziget többé már nem az ô otthonuk... Ez a motívum egyébként sûrûn elôfordul a tündérek közül visszatért emberek körében. Hogyan is múlhatna egyébkent ugyanúgy az idô a tündéreknél, mint a halandó emberek között? Nonszensz. Erre számítani lehetett volna. :) Elindul hát visszafelé a kis csapat, hogy ujból megtalálják TNN-t. Azonban akit nem a hívás szólít, soha nem akadhat rá erre a szigetre, aki elhagyja azt, többé már nem leli meg az örök boldogságot. Amolyan bolygó hollandivá válnak tehát Branék, örökké élnek ugyan már ôk is, mert az ô idejük is lelassult, de hiába keresik a tengeren TNN-t az idôk végezetéig, többé nem léphetnek partjaira. Hát ennyi volna Bran története. Egyébként ezt a fajta mesét, tehát a TNN-be utazást, majd onnan visszatérést együtt az imramm (utazás) szóval illetik, az utazás maga pedig az idir (között) nevet kapta. TNN-ben jár meg Oitin (Van ahol Ossiannak írják.) is, meg pár egyéb hôs, róluk majd késôbb. Ha a mesekönyvben egy másik Branról olvastál ne csodálkozz, van egy walesi Bran is, ô egy hegynyi méretû félisteni Bran, másik figura.

Kopirájt-engedély a szerzõtõl személyesen