A Bard mar a torkat koszoruli, latszik rajta, hogy hamarost megfojtja a beszelgeto enjet lantjanak hurjaival, ha az azonnal at nem adja a szot neki... Legyen tehat. Egyszer volt, hol nem volt, elt egyszer egy ir kiraly. akinek volt egy fia. (A mesekben altalaban tobb fia is van a kiralynak, akikrol szo sem esik egesz ido alatt... Ettol a hagyomanytol most mi sem fogunk elterni.) Ez a fiatalember egyszer egy kedves baratjaval- mert azert o sem mert a nep koze menni kiseret nelkul- egy szep fuves, dombos videken setalgatott, amikor meglatott egy gyonyoru feher ruhas leanyt lovagolni a volgyben... Merthogy ok meg egy dombon alltak, mondanom sem kell... Onnan sokkal szebb a kilatas, es a kiralyfik kenyesek az ilyesmire. Szoval a leanyt uzobe fogtak, hogy tan par szot valtananak vele, de nem tudtak utolerni, a gyonyoru leany elvagtatott, meg csak azt se mondta: "Piha!". A kiralygi azonban ugy erezte: a leanyzo fulig szerelmes bele... Honnan tamadt eme kulonos gondolata, nem tudhatjuk, de teny, hogy ilyen es ehhez hasonlo erdekes esemenyek nap mint nap megesnek kicsiny vilagunkban. Attol fogva a kiralyfinak nem volt se ejjele, se nappala, egyre csak a csodalatos lanyt latta maga elott... Elindult hamarost, hogy megkeresse, mivel hallott mar a tartos almatlansag egeszsegrombolo hatasarol. Apjaura ugyan ovta ettol, mondva, hogy csak nem fog egy ismeretlen fehercseled utan koslatni a kiralyi haz oszlopos tagja, de o aztan ra sem hederitett idosapja tanacsaira, csak ment-ment. Hogy el ne feledjem- jol is neznenk ki kesobb!- vele tartott az o legjobb baratja, a nemes Hogyishivjak, aki fokent fene nagy eszerol es magas homlokarol volt nevezetes. A jo haver gyerekkora ota kiseroje es tanacsadoja volt a kiralyfinak, termeszetes volt hat, hogy vele tartott a kobor utonallok miatt veszedelmes, de az ut vegen annal nagyobb dijjal kecsegteto vallakozasban. Sok videket bejartak, a kiralyfi sosem gondolta volna, hogy ilyen fenenagy lesz az az orszag, amin egyszer majd uralkodni fog, aminthogy az is meglepte, hogy majd' minden ut felfele vezetett, lefele meg szinte sosem kellett menni... Bele lehet szakadni ebbe a keresesbe- gondolta nem is egyszer. Vandorutjuk kozben sok szep leanyt lattak, de valahogy egyik sem volt az igazi. "Ejnye no! Hat ha ilyen valogatosak vagytok, tan meg a Sehonnai kiraly (Persze nem igy hivtak, de nem jut mas az eszembe.) szepseges jovendobelije sem volna eleg nektek!" -haborgott egy lanyos apa, ki szivesen rasozta volna a jomodu kiralyfira sajat lanyat... "Marpedig akkor meg kellene nezni azt a kiralylanyt!" -vetette fel az otletet Hogyishivjak, akinek mellesleg piszok jo megerzesei is voltak. El is indultak Sehonna fele, es mint azt sejthettuk, megtalaltak az ominozus leanyt, sot, egy pillantast is vethettek ra, amikor az eskuvoi menet elhaladt elottuk... Bizony-bizony, egy kicsit elkestek a fiuk, ippeg aznap tartottak a lany eskuvojet. "Micsoda pech..." -kesergett a kiralyfi. Hogyishivjak- a tovabbiakban Hogyi- vigasztalata, hogy ne adja fel a remenyt, de a helyzet valoban elegge kudarcszagu volt. Ekkor azonban a kudarcszagba nemi fustszag is keveredett, amit felfogott a kiralyfi erzekeny es nemes metszesu orra. "Tan csak nem mi egunk ilyen budosen?" -kerdezte Hogyitol. "Sniff-sniff..." -szimatolt Hogyi. "Nem hinnem, hisz ma reggel furodtunk uram." -valaszolta. "Akkor csak a sorfozdebol johet!" -adta orszag-vilag tudtara felelmetes szaglasat a tronorokos. Rohanvast a szag fele vettek az iranyt, es meglattak, amint mar-mar langa borula a sorfozde, mivel a serfozo eppen a menetet csodalta. Hamarost eloltottak a langokat, rament ugyan par hordo ser, de azert a nagyja erintetlen maradt. Csodalta is oket mindenki, es halas volt veszettul, mivel a lagzihoz fozott eszelos mennyisegu Guinnes sort is itt taroltak. A kiralyfit a nasznep ele vezettek, hogy megjutalmazzak, aholis a -most mar majdnem ferjhez ment- leannyal tortent szemezgetes utan ismet megbizonyosodott arrol, hogy csak ot szereti a no. Mellesleg eleg volt ranezni a volegenyre, hogy erre valaki rajojjon, az o csufsaganal csak birtokai voltak nagyobbak. Mellette szolt viszont, hogy sajat udvari varazsloja is volt, aki nem ma kezdte a szakmat, allitolag meg Lir gyermekeitol is sikerult neki ellopni nemi varazstudomanyt, ami azert mar akkor is szep eredmeny volt. A volegeny annyira orult, hogy megmentettek a lagzit, hogy oromeben konnyelmu kijelentest tett: "Kerjetek tolem barmit, kedves barataim..." Hehe... Ezt nem lehetett kihagyni! "A menyasszonyodat kerem toled, jouram..." -szolt a felelet. Huh... Fennakadt a szeme szegeny fazonnak, de akkoriban az igeret meg tenyleg szep szo volt, fokent, hogy ezer tanu volt ra. Fogcsikorgatva bar, de elengedte a leanyt a kiralyfival, szamitani lehetett azonban ra, hogy nem hagyja annyiban. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor a mesebol film keszul majd, akkor a rendezo be fog tenni egy vagast az osszehuzott szemu fickorol, amint a tavozok hatat szemleli. Hat igy... Hazamentek szepen, a leanyzo szep is volt, okos is volt, mindenki meg volt elegedve. Ahogy hazaertek, megtartottak a lakodalmat, ahol gondosan vigyaztak, nehogy a sernek baja essen, es a kiralyfi is igyekezett befogni a szajat, nehogy valami ostobasagot mondjon. Hja, az okos a mas karan tanul, tartja a mondas... Teltek az evek, az oreg kiraly meghalt, a kiralyfibol kiraly lett, Hogyishivjak a legjobb bartja maradt, a felesege a felesege, es meg a parasztok sem zugolodtak. Kozben bejott nehany uj szereplo, a Hazibarat, meg a Nemesholgy. (Tovabbiakban Hazi es Nemi.) A diszes tarsasag csak vadaszgatott, napozott, amikor a Nap eppen sutott, es egyeb kellemes dolgokkal mulatta az idot. Egy napon azonban, vadaszat kozben a kiralyfi amint epp Hogyival lovagolgatott, egy vadkan bukkant elo az erdobol. A kutyak utanna is eredtek, es csaholasuk lassan elhallt az erdoben. Menten kovetni kezdtek oket, es rovidesen egy var bukkant a szemuk ele, ami a mult heten meg nem volt ott. "Vagy panelvar, vagy felfujhato, de mindenkeppen gyanus..." -gondolta Hogyi. A kiralyfi azonban kisse begurult, hogy engedely nelkuli varepitesbe botlott, meg a kutyait sem latta sehol, csak a nyomaik vezettek be a kapun. Kifele persze semmi. :) Hiaba ovta Hogyi, a kiraly- most mar -fi nelkul- bement a varba, ahol az udvaron egy furcsa dolgot vett eszre. Egy vastag kolapon oszlop allt, amin egy aranykehely ekeskedett. De a legfurcsabb az a negy eros lanc volt, ami a kolap szelehez volt erositve, es amelyek vegei az egen uszo felhok (Mar megint az ir idojaras!) koze vesztek. A kiraly a kivancsisagtol hajtva a kehelyhez ment, es megfogta azt. Abban a minutumban nem birt tobbe moccanni, csak allt ott, mint valami bizarr szobor. Egy darabig vart odakint Hogyi, majd bement megszemlelte a kialakult tablot, es hazament. A kiraly felesege rogvest megkerdezte, hogyy hol van a ferje? Hogyi elmeselte rendre mindent. "Ellensegkent viselkedtel a legjobb baratoddal, nem segitettel a kiralyodon!" -vetette a szemere az ertheto okokbol ideges no. Kovetelni kezdte, hogy vezesse a varhoz Hogyi ot is. Igy is lett. A feleseg bement, es eszreveven a serleg mellett allo ferjurat, odalepett hozza. "Hat te mit csinalsz, jouram?" -kerdezte, es o is megfogta a serleget. Persze o sem tudott megmocanni ezutan az enyhen szolva is balga tette utan. Ekkor a negy lanc megfeszult, es a kolap az eg fele emelkedve eltunt az alacsonyan szallo felhok (Khm.) kozott. ;) Latta emelkedesuket kintrol Hogyi is, majd azt is, hogyan foszlik fustte a var maga is. Jol sejtette, felfujhato legvar volt ez, varazslat tamasztotta az epitmenyt. Igen komor hangulatban ballagott haza Hogyi. Ott mar varta Hazi es Nemi is, akiknek szinten elmeselt mindent. Igy uralkodo nelkul nem tehettek semmit, elindultak megkeresni a kiralyi part, hanem bizony nyomukat sem talatak a fold kereken. Amikor a hosszu kutatas utan hazaertek, rogvest plasztikai sebeszert kialtottak, mivel alluk igen elonytelen poziciot elfoglalva leesett. A kiralysag hajdan viragzo videke kietlen pusztasaga valt, elo lelket nem lattak a kihalt poros mezokon. Itt valami szornyuseg tortent, jutottak felettebb okos kovetkeztetesre miutan megtanacskoztak az uj helyzetet. Megpedig gonosz varazslat szallta meg az orszagot! -tette hozza Hogyi, aki maga is hallgatott magiat levelezon egy szemeszter erejeig. Maradjunk itt, oszt' majd csak lesz valami... Ez volt az altalanos szemlelet. De bizony kesreves idok voltak ezek! Oda lett a moka, a vadaszatok, csak konzervet meg az eltett sozott, fustolt hust ehettek. Ahogy telt az ido, rajottek, hogy kezdenek kimeurlni a keszleteik. Eldontottek, bar nehez szivvel, hogy odebballnak, es munkaval, igen MUNKAVAL keresik meg a megelhetesukhoz valot. Dicseretukre legyen mondva, nem piszkaltak bele a kiralyi kincstarba, arrol nem is szolva, hogy nem ismertek a pancelterem kodjat. Hazi es Nemi Hogyira bizta magat, mivel o nemcsak ropant okos es magas homloku volt, de a kezugyessege is atlagon feluli volt. Az elso varosban, ahol megtelepedtek, Hogyi kitanulta a pajzsfesto mesterseget. Olyan jol ment azonban a dolog neki, hogy a helybeli mesterek el akartak tavolitani a konurenciat, igy vagy ugy. Megtudtak ezt az erdekeltek is... "Ussuk szet a fejuket, ekvegre nemesek vagyunk!"- velte Hazi, es Nemi csak helyeselt neki. Hogyi a rendorseggel ervelt, es hogy ez kulonben sem lenne szep dolog. A tobbiek hallgattak a jo szora, es inkabb elkoltoztek. A kovetkezo varosban a cipeszseget kezdtek muvelni, de itt eppen ugyanaz tortenet, mint az elozo helyen. Megjartak vagy negy varost igy, mindenhol uj mesterseget es uj ellensegeket szeezve, mig vegul Hogyi megunta: "Nincs sehol maradasunk, terjunk vissza a varba, oszt' majd csak megleszunk valahogy." Es lon. Hazamentek, zoldsegeket, buzat termesztettek, eppen csak eldegeltek. Amint epp bereoben volt a buza, egy reggel eszrevettek, hogy valaki megdezsmalta a termest, levagva a kalaszokat... "Csunya dolog ez, de megjarja aki ezt tette velunk!" -fogadkoztak erosen mindahanyan. Elso este Hazi ult ki a buzafoldre vigyazni a termest. Ahogy ott ult, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egesz egersereg vagtat be a foldre, es leharapdaljak a kalaszokat. Uzobe vette oket, de bizony egyben sem sikerult neki kart tennie. Busan ujsagolta a hirt reggel Hogyinak. "Ma este en orzom a buzat." -szolt Hogyi, tudvan, hogy veszelybe kerul az elemuk, ha meg egy este ilyen eredmennyel vegzodik. Kiult o is a hideg foldre, es varta az egereket. Hanem bizony, neki sem sikerult artani nekik, csak egyet latott, amelyik nem volt olyan gyors mint a tobbi, azt hopp: megfogta. Talan viselos, azert nem tudott elfutni, gondolta, de nem zavartatta magat, elkezdett egy bitofat acsolni, hogy o majd felkoti a tolvajt. Akkoriban ugyanis volt ra pelda, hogy allatokat is a torveny szigoraval sujtottak. Ez megkerdojelezi ugyan a nemesseg epelmeju voltat, de dicseretes kovetkezetessegre enged kovetkeztetni, ha tekintjuk, hogy a parasztsag is allati sorban volt. ;) Szoval ott kalapal, meg miegymas, amikor arra jon egy szerzetes. Kerdi Hogyitol, hogy mit csinalt? "Tolvajt akasztok." -felete Hogyi. "Ugyan, ne csinalj bolondot magadbol uram, itt van egy font, csak engedd el azt az allatot!" -kerlelte a szerzetes. (Aki bizonyara nem ferences volt, ha egy folosleges fonttal rendelkezett.) Hogyi azonban nem adta be a derekat. A szerzetes utan egy pap jott, o mar ket fontot kinalt, de Hogyi csak tovabb acsolta az akasztofat. Akkor aztan egy ersek jott arra. Kerlelte o is Hogyit, 5 fontot ajanlott, majd tizet, de Hogyi megingathatatlan maradt. "No jo, latom, nem engedsz, Hogyi." -szolt az ersek. "Akkor tudd meg, hogy az az eger az en viselos felesegem, en magam pedig a sehonnai kiraly udvari varazsloja vagyok, aki egerekke varazsolta a hadsereget csak hogy a ti gabonatokat elusztitsam. A felesegem az elso ket nep sikeren belbuzdulva kalandra vagyott, ezert varazslotam ot is el, de jaj, te most elfogtad ot. Csak kivanj barmit, es en teljesitem, ha visszaadod ot nekem." -lehetett kihamozni az (al)ersek felelemtol vacogo habogasabol. -Terjen vissza a kirlayfi es a felesege! -szolt Hogyi. Es lon. -Akkor most mar elengeded? -Nem, elobb szuntesd meg az orszagon ulo atkot! Es lon. -Akkor most...stb. -Nem, elobb varazsolj az orszagra orokos atok elleni vedelmet! Es lon. -Akko'... -Nem, elobb eskudj, hogy tobbe nem torsz artalmunkra! Es lon -Ak... -Igen, most mar elngedem... Es lon. -Bolcs vagy Hogyi, mivel hea mindezt nem kerted volna, fel percen belul ismet nagy... ooo... slamasztikaban talalhattatok volna magatokat. Most pedig elmegyunk, es soha tobbe nem zavarunk benneteket. A kiraly es felesege megkoszonte Hogyinak, amit tett, es lattak, hogy a taj ismet olyan viragzo es szep, mint annak elotte volt. Hazamentek hat, jo nagyot vacsoraztak, vigadtak egy keveset jo szokasuk szerint, azzal nyugovora tertek. Ha mar nagyon keso van, nektek is ezt ajanlom...
Kopirájt-engedély a szerzõtõl személyesen