A Délmagyarország című lapban az alábbi cikk jelent meg rólunk (2000. okt. 03.):

Ovi, apa-anya modellel

Napjainkban egyre inkább oda kell figyelni már arra is, hogy valaki milyen óvodába járatja gyermekét. Nem csoda, hiszen három- és hatéves kor között igen fogékonyak a kicsik, és ha jó "magot" sikerül elvetni bennük, annak későbbi learathatóságához nem férhet kétség. A képzés azonban nem lehet öncélú, túlzottan terhelő, hiszen ezt az időszakot alapvetően még az önfeledt játéknak kell uralnia. Ezért válhat fontossá, hogy az óvodák megtalálják azt az egészséges egyensúlyt, amelyben a kisgyerekek kedvüket lelik napi tevékenységükben, eközben pedig nem csak értelmük, de érzelmi, lelki világuk is finoman csiszolódik. Szeged szerencsére azon városok közé tartozik, ahol az ilyen - nagyon is jogos - igények kielégítése is lehetséges.
Sok mindenről szó esik egy baráti társaságban - többek között - a gyermeknevelés örömeiről és gondjairól is. Az ennek kapcsán elhangzó egyik mondat azonban külön is felkeltette a közelben állók érdeklődését: - Mintha családban nevelkednének, van apa-anya modell, ugyanakkor például teljes őrlésű lisztből maguk sütik a kenyeret, és történik mindez igényes óvodai képzés mellett - mesélte valaki. A beszélgetés aztán jó ideig a városi ovik színvonaláról, az óvó nénik szakmai "rátermettségéről" folyt, az újságírót pedig természetesen az eredeti hír valóságtartalma érdekelte. A Magvető ovi, merthogy így nevezik az említett gyermekintézményt, be is igazolta a róla hallottakat. Mintha haza menne, aki belép a belvárosi lakásban kialakított óvodába. A kicsik nem is úgy érkeznek oda, mint a hagyományos gyermekintézményekbe.
- Szia, Ani néni, hello, Lajos bácsi - üdvözlik az őket fogadó Marton házaspárt. Az óvónő és férje ugyanis együtt, valóban mint egy apuka és anyuka "veszi át" a szülőktől, a lelkesen (!) érkező apróságokat. A köszönésbeli különbséget Réka magyarázza el: tudod, meséli, Lajos bácsi tanít minket angolul, persze, hogy neki hellót mondunk. - Volt egy kis zöld békánk is - vette át a szót Enricó -, de megmutatjuk neked a teknost és a kishörcsögöt is.
Réka a paprikaszaporítás rejtelmeibe vezetett be Jácinttal együtt. Beszéltek arról, hogyan csíráztatták a magvakat, majd betakargatták földdel, locsolgatták és már a termést szüretelhetik róla. Közben előkerült a fényképalbum, hogy megnézhessük, ki milyen farsangi jelmezben volt, mekkora szakálla volt a náluk járt Mikulásnak. Réka a szülinapi tortáját, Flóra az ovis névnapi ünnep képeit mutatta meg. A fiúk azonban fontosnak tartották az óriás puzzle kirakását. Kérdéseikkel pedig egyszer Lajos bácsihoz, máskor Ani nénihez szaladtak, természetes közvetlenséggel. Valóban, mint egy kiegyensúlyozott életű családban, ahol az apa is legalább úgy figyel a kicsikre, mint a legodaadóbb anyuka. Egyértelmű volt az is, hogy a napi kenyérszükséglet sütésénél is együtt volt az egész "csapat". Saját malomban őrölték meg még a búzát is, de a gyerekek elmondták, hogy ok csak ásványvizet isznak, sok zöldséget, gyümölcsöt esznek ebédre. Saját kis óvodaudvarukon tornáznak, van bábszínházbérletük, és többször voltak kirándulni. Jártak messze is, tudtuk meg, ahol lovak is voltak meg szobrok, tó és érdekes házak. Azaz az ópusztaszeri emlékparkban, egészítette ki szavaikat az óvó néni, aki arról beszélt még, hogy a kis létszámú, vegyes életkorú (3-6 éves) csoport összes előnyeit igyekeznek kihasználni a napi foglalkozások alkalmával és játékos formában felkészíteni a gyermekeket az iskolakezdésre. Az óvoda életébe bepillantó kívülállóban pedig egyértelműen fogalmazódhat meg a gondolat: minden lehetőséget meg kell teremteni ahhoz, hogy a gyermekekből "kihozzuk" azt a jót, ami segítheti őket abban, hogy mai világunk egyre növekvő követelményeinek is megfelelhessenek.
Szintén a Délmagyarországban jelent meg az alábbi cikk is (2001. aug.)

 

Bízzunk a gyerekünkben!

A folyamatos változás velejárója az életünknek, s hogy ezt ajándékként vagy háborúként éljük meg, az rajtunk múlik. Az iskolakezdés a szülők számára is ilyen változást, próbatételt jelent, ami előtt természetes, hogy izgulunk. Ám nem mindegy, hogy hogyan - mondja dr. Csapó Ágnes gyermekpszichiáter, aki szerint ha a drukk pozitív, azaz reménykedő, biztató, akkor szárnyal a teljesítőképesség, ha azonban a drukk negatívba fordul, stressz, szorongás lesz az 'eredmény'.

Egy 3-6 esztendős kisgyermek reakciói persze mások, mint a 6-10 évesekéi. A kicsik aktívabbak, 'több viselkedéssel' mutatják, hogyan érzik magukat a bőrükben. Előfordulhat harciasabb fellépés, több dac, selypítés, ujjszopás, újra bepisilés és egyéb jelzésértékű dolgok, a repertoár széles. Ezek a jelek ijesztőek lehetnek ugyan, de nem kórosak, ha azonban eluralják a viselkedést, a mindennapokat, akkor érdemes a szülőknek változtatnia a dolgok menetén, vagy szélsőségesebb esetekben szakemberhez fordulni.
- Minden gyerek külön kis titkos csoda. Meg kell találni hozzájuk a kulcsocskákat - mondja Martonné Iványi Anna, a Magvető óvoda vezetője, aki csaknem három évtizede fogadja-búcsúztatja az óvodásokat. Véleménye szerint a hozzá érkező és a tőle távozó gyerekek sokszor jobban veszik az akadályt, mint a szülők, nagyszülők. Akár oviról, akár iskoláról van szó, a beszoktatás türelmet és odafigyelést igényel, ami mellett elkelnek a bölcs, gyakorlati tanácsok is.
Dr. Csapó Ágnes szerint jó, ha ügyelünk a napirendre, a család életének egyenletes és állandó ritmusára, mert ami fix, az biztonságot nyújt. Azt a kevés időt amit együtt töltünk óvoda vagy iskola után a gyerekünkkel, lehetőleg valóban vele töltsük, figyeljünk oda rá, vegyük figyelembe, hogy egy cseppnyi kisdiák bár cikázik, mint a villám, hamar elfárad, így a különórákat, az edzéseket, a hajtást a hat-hét éveseknél nem szerencsés erőltetni.
Jó tanács, hogy bármilyen kíváncsiak vagyunk arra, hogy csemeténknek milyen napja volt, vagy mit ebédelt, lehetőleg ne kérdezzük meg. Ne felejtsük el, hogy gyerekünk még tökéletes lény, így számára nem az a fontos, hogy borsó vagy bab volt-e a levesben, hanem az, hogy most velünk lehet. Jó, ha hagyjuk, hogy mindent magától, önálló kezdeményezésre mondjon el, ami nemcsak hasznos, hanem sokkal mulatságosabb is.
Martonné Iványi Anna is szolgál néhány jó tanáccsal, ezek közül talán a legfontosabb az, hogy véletlenül se 'fenyegessük' a kicsiket azzal, hogy az ilyen viselkedéshez mit szólnak majd az oviban vagy az iskolában, hiszen ezzel már egyfajta ellenérzést keltünk. Jó, ha az első ovis vagy iskolás találkozás valójában nem az első, s a környezet már nem idegen. A csemeténk és saját magunk dolgát könnyítjük meg akkor is, ha időben indulunk el otthonról: ne rohanjunk, nézegessük meg a kedvenc kirakatot, szedjük föl a gesztenyét, teremtsük meg az út nyugodt hangulatát. S végül tartsuk szem előtt, amit a Kis hercegben Exupery megírt, a díszbe öltöztetett szívekről: minden alkalommal ugyanabban sz időpontban menjünk a gyerekért.