A mint Ailm, azaz fenyõ : téli napforduló (dec.24.)
Az örökzöld fenyõfélék közül a közönséges jegenyefenyõ (Abies alba), es a közönséges luc (Picea abies), valamint déli meg keleti megfelelõik illenek ide. A tölggyel együtt (l.gr. drusz “tölgy, fenyõ”) a régiek legszentebb fája: a gall “tölgyemberek”, a druidák fényistennõjet Druantiának hívták. A tölgy a nyári, a fenyõ a téli idõszak közepén álló világfa földi mása. A karácsonyfaállítás szokása is jelzi, hogy a fenyõ a fordulat, az átmenet, az újjászületés és az erõsödõ napfény jelképe volt. Graves leír egy gyermekszüléshez kapcsolódó régi skót szokást, melynek során a gyermekágyban fekvõ anyát és az újszülöttet egy égõ fenyõággal háromszor körbejárva “beszentelik”. A téli napforduló a napisten születésnapja - ettõl kezdve növekszik a fény, hosszabbodnak a nappalok. Ezért a fenyõ a fény, a tûz fája is. A görögség számára a nõies fenyõ Artemisz, a medve- és vadászistennõ egyik fája volt. Artemisz-Diana egyfelõl a téli napfordulóval véget érõ Nyilas hónap (nov.23-dec.21/22) védnöke, másfelõl azonban holdistennõ is volt. Az olykor ezüstös tûlevelû, fehéres törzsû fenyõ - ugyanis a megszilárdult gyanta kifehéredik - ebbéli szerepköréhez is illik. A jegenyefenyõ latin neve: Abies alba nõnemû, “fehér fenyõt” jelent. Hogy a fenyõ a tûznek is (a Nap tüzének) szimbóluma lett, annak több oka van. Mindenekelõtt az, hogy egyes fajok gyantás fája könnyen kap lángra es sokáig ég (vö. ang. fir “fenyõ”, fire “tûz”). Sötét korokban a gyantás fenyõág a legközönségesebb világítóeszköz volt, viszont a fáklya a sötétben világító Hold jelképe is. A fenyõ a fiúisten jelképe is volt. A früg Attisz egy fenyõfa tövében hal meg vetélytársától vagy õrületében, amit szerelmese Kübelé féltékenységében bocsátott rá. Ezt követõen a gyászoló istennõ halott szerelmesét fenyõfává változtatja. Attisz évkezdõ tavaszi ünnepének elsõ napján : a “Ver napján” (márc.22-én) egy, a halott istent jelképezõ fenyõfatuskót vittek a szentélyébe, gyapjúszalagokba csavartan, mint egy múmiát, a tavasz elsõ virágaival borítottan. Rómában Arbor Intrat : A ”Fa belép” volt az ünnep neve. Ezt a tuskót aztán az év végén elégették. Az Attisz-kultusz emléke a közelmúltig fennmaradt a téli karácsonyfaállítás és tuskóégetés meg hasonlók formájában.