ifj. Rieth József:
Leányálom
Álmomban kislány voltam, köröttem csatazaj. Ártatlan voltam és tudatlan, meztelenül játszottam a porban. Jöttek, meneteltek, ütemre lépkedő bakancsok a földbe tapostak. Köröttem mindenkire lőttek. Rám is fegyvert fogtak, de ijedten elfutottam. Arcomba csaptak az ágak, a tüskék összekarmoltak. Rám ugrott egy vadállat, és marcangolt. Rám szállt egy keselyű, kiette a májam, kiette a szemem, kiette a szívem. Azóta nem félek, nem sírok, nem érzek. Semmit sem szégyellek.
Hamar megtanultam a fegyverekkel bánni. Ez olyan felnőttes, azt mondták, szörnyen férfias! Több verésre nem is volt szükség, jöhettek a vendégek. Az első nagyon sokat fizetett: úgy tartják, amit tesz, az szerencsét hoz. Neki. Azóta ajtóm előtt sorban állnak. Csak kopogtassatok, mindenkit csókkal, öleléssel fogadok!
Kitanultam a művészetet is, és színpadra kerültem. Köröttem fények, mindenki engem nézett. Elfogott a lámpaláz, émelyegtem, öklendeztem, rosszul lettem. Lehánytam a ruhámat. Erre megtapsoltak. Ez ilyen egyszerű? Innen már könnyen ment. Azt mondják, legfontosabb kontaktust teremteni a közönséggel. Néha ezért kimentem a színpad szélére, és leguggoltam, hogy közel kerüljek hozzájuk. Tapintatosak voltak, én pedig megtöröltem a kezüket egy puha ronggyal.
Fotóztam, filmeztem is. A helyszínek egzotikusak, a díszletek kényelmesek, a cselekmény változatos, a partnerek kedvesek. Férfiak, nők, vegyesen, még állatok is: kutyák, kecskék, elefántok. Mindenkivel játszottam.
Sokan mondják, magam is meggyőződtem róla: én vagyok a legszebb! Csak csont és bőr, de milyen bőr!!! Ez a divatos. Hát állj és bámulj, guvadjon a szemed! Ki ne essen, azért véd az üveg. Forog velem a lemezjátszó. Ráálltam a tányérjára, pózoltam, néztek az üveg mögül. Villogtak a fények, szólt a tánczene. Én voltam az előtáncos, tűzként imbolyogtam, sokakat lángra gyújtottam. Feltartott kezekkel csápoltak, csillogóra kopott szemek üvöltötték a dalokat a zenekarral. Fejük fölött lebegtem, aranymadár a kalitkában. Tetőtől talpig befújtak aranyporral, ragyogtam, én voltam a legszebb. Karnyújtásnyira táncoltam tőlük, rácsok között, a zenekartól oldalt. Tetőtől talpig bekentek csillogó olajjal, én voltam a legszebb. Kezük közé táncoltam, rácsok nélkül odavetettek, martalékul a közönségnek. Széttéptek, és mindenki hazavitt egy kis darabot belőlem.
Szociális lény vagyok. Nem vagyok senkié, jut belőlem mindenkinek. Hívásra házhoz is elmegyek. Házibuli, pezsgő, kacagás…
Víg az élet álmomban!