Weöres Sándor
- Bizonnyal szokatlanul érinti az olvasót, hogy ennek a strófa-sorozatnak két szerzõje van. Csak regény, színdarab, tudományos munka szokott több szerzõtõl származni, vers szinte soha. Ezért néhány szót kell szólnom a Holdaskönyvrõl; meg azért is, hogy a szerzõtársról, Pásztor Béla barátomról megemlékezzem, aki a második világháborúban zsidó kényszer-munka-szolgálatos volt és eltûnt.
Abban a költõ-nemzedékben, melyhez mindketten tartozunk, Pásztor Béla volt valamennviünk közt a legszövevényesebb képzeletû; zsúfolt és szeszélyes motívumok halmozója. Lénye szinte nem is e világból való volt, mintha egy jámbor földalatti szellem, a gyökerek és elásott kincsek manója tévedésbõl embernek született volna. Képzelete, akárcsak az enyém, folyton kikívánkozott a náci terror és a háború által leszûkített emberi sorsból, ez kapcsolt össze bennünket. 1940-ben, mikor Pesten éltem, gyakran eljött hozzám, ilyenkor valósággal fürödtünk a felelõtlen, kacskaringós, elszabadult vers-fabrikálásban. Négysoros strófákat rögtönöztünk, furcsa és kusza versikéket; ha az egyik elkezdett valamit, folytatta a másik; ha az egyik leírt valamit, belejavított, vagy belerontott a másik; javítás-e, rontás-e, nem sokat törõdtünk vele: úgy hajszoltuk az ötleteket, mint a szél a vízfodrot, a lehullt lombot, a port. A közösen írt strófákból egy marékravalót kis ciklusokba osztottunk, Holdaskönyv címmel. Talán nem is versek, csak közös hancúrozás. Vagy primitív hímzések, naiv kerámiák: sûrû indázatban nyüzsgô pirinyó démon-, ember-, állat-alakok.
AZ IFJÚ BOSZORKÁNYOK ÉNEKEIBŐL
A VÉN BOSZORKÁNYOK ÉNEKEIBÕL
A HERKENTYŰK ÉNEKEIBŐL
A GARABONCIÁSOK ÉNEKEIBŐL
A FALAK ÉNEKEIBŐL
A BOLONDOK ÉNEKEIBŐL
A BOHÓCOK ÉNEKEIBŐL