Még 4 fáról kell szót ejteni, ezekkel később egészült ki az ír fanaptár. Feltevés szerint azt a 4 napot jelölhették vele, melyek év-és évszakhatárjelzők voltak. Ezek a következők: Samhain, az év és a tél első napja (november 1. Emléke máig él a halottak-napi szokásokban); Imbolc a tavasz első napja (február 1. Gyertyaszentelő egyik pogány elődje); Beltane, a nyár kezdő napja (május 1. ma a munka ünnepe); és végül Lugnasad, az őszkezdő ünnep (augusztus 1.).
Ezt a betût Graves "ő"-ként adja meg (magyar "ó", régi írásmódban "aa"), s mint ilyet a fenyő ("a") szomszédjának, ill. megfelelőjének tartja, amennyiben a pálmával azonosítja, amely fa a fenyő délszaki mása volt (hála a "Zöld sziget" Golf-áramlatnak köszönhetően enyhe teleinek, a pálma ott is megél a szabad ég alatt).
A Karácsonyt követő Imbolc napja már a pogány időkben is születésünnep volt, ahogy a pálma a születés fája. A hiedelmek szintjén a "maszületett" napistenről emlékeztek meg e napon ( a keresztények Mária megtisztulását és a gyermek Jézus bemutatását a templomban ünneplik gyertyaszentelőkor), hétköznapi értelemben ekkor vette kezdetét a bárányok ellése (a juhtenyésztés pedig egykor a britek fő tevékenysége volt). A régi írek e napon a Napot szülő Brighid istennőt köszöntették. Utóda , Ír Szent Brigitta a szülő asszonyok és az ellő állatok védnöke lett.