A bükkfélék családjába tartozó tölgy (Quercus) az európai erdõk királya. A lombhullató tölgy május végétõl, június elejétõl virágzik. Az eseményt egykor Nagy-Brittaniában megünnepelték; ennek emléke a május 29-i Oak Apple Day (“tölgyalma-nap”: a tölgy “almájának” az angolok a gubacsot nevezik). A királyi tölgy királyi házaknak is a jelképe lett, ám eredetileg az égi király szent fája volt, az ég- és viharisteneké (sémi Él, görög Zeusz, latin Jupiter, germán Thor, kelta Taranis). Egyúttal a “közép” fája: az évet felezõ tölgyfa hónapé, amelybe az év közepe, a nyári napforduló (június 21.) esik, és a hét középsõ napjáé, csütörtöké. Középen trónol a legfõbb isten. A tölgyfa-hónapot átfedõ Rák havában (júl. 22/23-júl.22/23.) nyeri el koronáját, “magasztosul” fel a csillaghit Jupitere is, szaknyelven szólva, ekkor van exaltatioban. Övé a csütörtök is a hét napjai közül (lat dies Iovis, ol. giovedi, ang. Thursday, ném. Donnerstag).
A viharisteneknek villám, mennykõ volt az attribútuma: a “leszálló Zeusz”, ahogy a görögök nevezték. A tölgyrõl pedig általában azt tartották, hogy magához vonzza a villámokat. A villámistenek elsõ szentélyei villámsújtotta tölgyek körül épültek. A tölgyön élõsködõ sárga fagyöngyrõl a kelták azt hitték, hogy az égbõl száll alá, a fagyöngyfürtök egy-egy túlélt villámcsapás következményei. Másképpen fogalmazva a fagyöngy égbõl hulló magja (a valóságban madarak terjesztik) az égisten “férfimagját” jelképezte, amellyel a tölgyfában megtestesült földistennõt termékenyítette meg a villámlás közepette. Az égisten és a tölgyfaistennõ nászából születõ gyermek, a fagyöngy a meghaló és feltámadó napistent jelképezte, aki az égatya fia és vetélytársa egyszemélyben.
A tölggyel kapcsolatos hiedelmek és a régi rítusok nagy része naptári eredetû. A kelta druidákról fennmaradt ókori beszámolók szerint legfontosabb tennivalójuk a tölgyön élõsködõ sárga fagyöngy gyûjtése volt. (Az ang. druid jelentése “tölgyember, “a tölgy tudója”.) A napfordulók alkalmával arany sarlóval aratták a fagyöngyöt, és ez a rítus a félesztendõ fagyöngyben megtestesült égi királyának (az emelkedõ vagy hanyatló félév napistenének) uralma - és élete - végét jelképezte. Ez magyarázza, miért rakták Észak-Európában sokáig kizárólag tölgyfából a nyárközépi nagy ünnep, a Szent Iván éj máglyáit. Az elhamvadó tölgyhajtások a nyári napfordulókor meghaló istenre emlékeztettek.
A tölgy és a napforduló közti hiedelmi kapcsolat Frazer és Graves szerint a fa indoeurópai neveiben is kimutatható.A “tölgy” a dru, deru, doru szóalakok valamelyikére megy vissza, ami általánosságban “keményet” és “fát” jelent (lat. durateus “fa-”, gör. drusz “tölgy”, “fenyõ”; megjegyzendõ. hogy a fenyõ a téli napforduló fája volt!). Ebbõl az alapszóból képzõdött az “ajtó” jelentésû dhwer, dhwor szóalak. Ennek a következtetésnek az a feltevés a gyakorlati alapja, hogy az ajtókat kezdetektõl fogva tölgyfából készítették, mivel ez a legellenállóbb és legkeményebb fafajta, ezért a legjobban véd a betolakodók ellen. A fák csatája c. régi walesi költemény pl. a tölgyet az “ajtó szilárd õrének” nevezi.
A tölgy-ajtó kapcsolatnak is van naptári vonatkozása. Nevezetesen az, hogy az év két “forgóajtaja”, a téli és a nyári napforduló közül az egyik a tölgy hónapjába esik. Ez nem csupán játék a szavakkal. A kapukat õrzõ latin Janus, másképpen Dianus isten neve is “kaput” jelent (ianua), és az év téli fordulójának tõszomszédságában (jan.1-én) ünnepelték, míg párjának Carda (Cardea) ajtósarok-istennõnek a nyári napfordulóhoz közeli idõpontban (jún. 1-én) ülték az ünnepét. Az év kapuit ma is megünnepli a keresztény világ, mégpedig e pogány ünnepek megkeresztelése által Szent János evangélista (dec.27.) és Keresztelõ Szent János (Szent Iván) napján (jún.24.). Janus (Dianus) végsõ soron nem más, mint Jupiter (Deus pater) egyik “megszólítása”, s mind két név a dyaus “isten” szóalakra vezethetõ vissza. Carda pedig, akárcsak Diana (Dianus nõi párja), a “nagy istennõnek” nevezett nõi elv egyik megjelenési formája, akit Jupiter mellett Junó néven tiszteltek, s akirõl a latinok a június hónapot elnevezték.