A
Brit-szigetek, különösen az ír tájak elképesztõen
sokféle meselényt, csodalényt rejtegetnek. Általános
elnevezésük az "apró nép" (wee people) egyfajta babonás
félelmet mutat, szoros összefüggésben a névmágiával:
ha nem nevezzük õket konkrét nevükön, akkor nem
vonjuk magunkra a haragjukat, békességben élhetünk
velük, számíthatunk segítségükre.
Ha
az ír, brit-szigetek-béli tündérvilágot szeretnénk
megismerni, azonnal felejtsük el a bennünk élõ sztereotíp
tündér-képet: a légies, bájos, jóindulatú
"Barbie-babát", aki könnyû pillangószárnyakon
röpköd, mindig mosolyog és icipici varázspálcájával
azonnal a bajba jutottak segítségére siet.
Némelyikük
inkább a Grimm-mesék Biribandi alakjára emlékeztet:
a mérges kis törpe, akit a jószívû nõvérek
kiszabadítanak, amikor szakálla beszorul egy félbevágott
fatuskóba, és hosszas veszekedés, kiabálás,
bosszankodás után végül kénytelen-kelletlen
megmutatja a kincs rejtekhelyét a lányoknak, valamint a jóképû
királyfi is felszabadul a gonosz varázslat alól, mely medvebõrbe
bújtatta õt a kis gonosz törpe jóvoltából.
Az ír leprachaunok többnyire hasonló termetûek,
bár germán rokonaiknál kedélyesebbek, vidáman
csilingelve javítgatják icipici csizmácskáikat egy
fa alá rejtõzve, és az ügyes szerencsés legények
foglyul ejthetik õket, ily módon rábírhatók
arra, hogy kincsek rejtekhelyéhez vezessék el fogvatartójukat,
akinek egyébként is minden parancsét teljesítik
Csakhogy résen kell ám lenni velük, mert könnyen kereket
oldanak, s akkor bottal üthetjük a nyomukat.
Számtalan
elnevezésüktõl most eltekintek, egy külön fejezetet
töltene meg részletes ismertetésük. Maradjunk a faery,
faerie gyûjtõnévnél. A szó valószínû
etimológiája: latin Fata (Sors)- istennõ, ebbõl
az ófrancia fay (tündér) és faerie (varázslat,
bûbáj).
Lakóhelyük
többnyire a föld belsejében rejtõzik, jellegzetes tündérútvonalak,
tündérösvények mentén, - melyeket célszerû
elkerülni - jellegzetes tündér-boszorkánynövények
közelében. (Galagonya,
kökény, mogyoró).
Akkor rejtõztek a föld alá, mikor a szigetet elfoglalták
az ír õslakók. Az akkori tündérek óriás
termetûek voltak, mára azonban törpévé zsugorodtak.
Más nézetek szerint mindenféle méretben elõfordulnak,
mákszem nagyságú lénytõl kezdve egészen
óriásiak is lehetnek. Ma is a sidhe nevû üreges
dombokat lakják, nevük is ez. Kihalásuktól nem kell
félni, lévén hogy halhatatlanok. Igen összetartóak,
bizonyos jeles éjszakákon szívesen kelnek útra,
hogy meglátogassák távol élõ rokonaikat.
Ilyenkor ajánlatos félrehúzódni az útjukból,
messze elkerülni a tündérgyanús vidékeket, dombokat,
a nyílegyenes ley-vonalakat. Más
legendákban a tündérek birodalma õseink sírjain
át közelíthetõ meg.
Azt
hiszem, felesleges hangsúlyoznom a minden nép mitológiájában,
mesevilágában, kultuszaiban fellelhetõ azonos elemet: a
beavatás, átlényegülés, a szellemvilággal
való találkozás nélkülözhetetlen eleme
az alászállás, a föld mélyébe jutás,
ahol egy csodálatos, sosem látott pompás birodalom vár
ránk, ha elvégezzük a ránkszabott megpróbáltatásokat,
ha kiálljuk a meghatározott mágikus számú
(3, 7 vagy 12) próbát. Csak el ne felejtsünk utána
visszatérni a földi világba...