Az emberi vízfogyasztás bekapcsolódik a víz természetes körforgásába, amely során a víz különböző anyagokkal (legtöbbször szennyező anyagokkal) találkozik, melyek legnagyobb részét feloldja és szállítja. A Föld felszínének körülbelül 3/4-ét víz borítja, mely a Nap hatására párolog, majd a levegőben felhőkké alakul. A szél ezeket a felhőket a szárazföld felé fújja, ahol ha hegyekkel találkoznak, felemelkednek, kicsapódnak, majd eső, hó, jeges eső formájában a Földre hullnak vissza. A legtöbb szennyeződés ekkor kerül a vízbe, ugyanis a levegőben található összes vegyi anyagot magával viszi és beoldja a csapadék.(gyárkémények füstje, kipufogógázok, egyéb égéstermékek stb...)
A víz talajon átszivárogva éri el a felszín alatti vízgyűjtőket és a források, patakok, folyók segítségével elindul vissza a tengerekbe, óceánokba, tavakba. A fogyasztókhoz vízvezeték rendszereken keresztül jut el a víz, elsősorban a folyókból, tavakból és felszín alatti vízből kiindulva. Az ember által elhasznált víz nagy része is visszakerül a természetes körforgásába, mégpedig a szennyvízcsatornák hálózatán keresztül, hosszú út után, végül az óceánokba is.
Köztudott, hogy a víz egy nagyon jó, általános oldószer. Ezalatt a hosszú út alatt, a víz különböző szennyeződésekkel érintkezik, és ennek a tulajdonságnak köszönhetően feloldja őket, és tovább szállítja magával.
A csapadék a levegőből széndioxidot old ki, melynek hatására enyhén savas hatású lesz, és emiatt az oldóképessége megnő. Azonban nem csak a széndioxiddal lép kapcsolatban, hanem a gyárkémények által kibocsátott füsttel, az autók által kibocsátott gázokkal, a smoggal és egyéb más szennyeződésekkel, mint pl. a porral.
A csapadék a felszínt elérve, rengeteg koszt, homokot old le az épületekről, utakról, autókról melytől a víz zavaros, akár sáros is lehet. A talajon átszivárogva, a víz igyekszik megszabadulni a szennyeződésektől mialatt a kőzet-, és talajrétegeken átszivárog. Azonban ezalatt az idő alatt ásványi anyagokat (sókat) old ki a kőzetekből, elsősorban kalcium és magnézium ionokat, semlegesítve a széndioxid miatt enyhe savas hatását, de keménnyé teszik a vizet -. A víz a talajban mozogva éri el a felszín alatti vízgyűjtőket, érhálózatokat. Útja során különböző talaj közeli szennyeződésekkel lép kapcsolatba, amelyek elsősorban az emberi tevékenység során keletkeztek. Ilyen szennyeződések a különböző műtrágyák, gyomirtó szerek, rovarölő szerek és felelőtlenül kiöntött vegyszerek, vagy a trágyalé, melyek a talajba szivárognak és érintkezésbe lépnek a talajvízzel, mely utána magával szállítja azokat. Nitrátos vagy nitrites lehet a víz, abban az esetben, amikor a talajba nagyon sok műtrágya és egyéb növényvédő szer szivárog be. A víz nem csak ezekkel a vegyszerekkel képes érintkezésbe lépni, hanem baktériumokat és vírusokat is szállíthat. Vízhálózatban: A víz nemcsak a természetes körforgása alatt találkozik különböző szennyező anyagokkal, hanem akkor is, amikor a mi vízfogyasztásunk körforgásán megy keresztül. Természetesen a vízművek klórozással és esetenként vastalanítással tisztítják a vizet, ennek ellenére fontos lehet az egyedi vízkezelés is. Sőt, a víz a vízműveket elhagyva a csőrendszerekben képes összeszedni, és magával szállítani az apró vízkőleválásokat, rozsda darabkákat, homokszemcséket, emellett pedig az ólom csövekből ólmot oldhat ki. A víz szűrésére, kezelésére a CWG Hungary Kft. teljes vízkezelő sort ill. készüléket ajánl. Pld lebegőanyag szűrőket, Vas-mangántalanítókat, arzénmentesítőket. A víz lágyítására pedig ioncserés központi vízlágyító berendezéseket. A vízből az oldott sókat az úgynevezett fordított ozmózis berendezéssel vehetjük ki környezetbarát módon. Annak érdekében, hogy megtudja, hogy Önnél jelentkeznek-e a különböző vízproblémák jelei, kérjük, látogasson el a Gyakori vízproblémák részhez.
ugrás az oldal tetejére
A víz szerepe az életünkben
A rendelkezésünkre álló ivóvíz bolygónk vízkészletének kb. 0,5-1%-a, ezért is mondhatjuk azt, hogy a tiszta víz Földünk egyik legértékesebb anyaga, egyben szervezetünk számára a legfontosabb alkotóelem. Mégis több mint 1 millárd ember számára az egészséges és tiszta ivóvíz egyáltalán nem vagy csak részben elérhető, és ez többé-kevésbé a manapság tapasztalható gondatlan bánásmódnak, pazarlásnak és szennyezésnek köszönhető. A víz körfogása alatt történő szennyeződések miatt a víztisztítás egyre jobban előtérbe kerül. Az ember étel nélkül hetekig is elélhet, míg tiszta víz nélkül másfél napig. Vízkészletünk 10-15%-ának elvesztése akár halált is okozhat -. Ezért is mondhatjuk azt, hogy a víz az emberi élet alapja a levegő mellett, és nagyon fontos a tiszta víz pótlása. Az emberi test legnagyobb része vízből áll, mely a kor előrehaladtával csökken. A csecsemők szervezetének 80%-a, a felnőttekének 60-70%-a, az idősek szervezete pedig már csak 50%-ban tartalmaz vizet. Ilyenkor ennek a csökkentett vízmennyiségnek kell ellátnia folyadékkal testük minden részét. A víz élettani szerepe nagyon fontos és rendkívül sokrétű: Biztosítja a tápanyagok oldását, felszívódását és szállítását; befolyásolja a vér összetételét, emellett testhőmérsékletünk szabályozásában és szintentartásában is közrejátszik. Az elfogyasztott víz bejárja egész szervezetünket. Naponta pl. 140 l víz folyik át agyunkon, 180 l víz mossa át vesénket. A szervezet vízháztartását idegi és hormonális mechanizmusok szabályozzák, főszereplője a vese, de a hipotalamusz továbbítja agyuknak a szomjúságérzetet. Az emberi szervezet naponta átlagosan 2,4 l vizet ad le, mely verejtékezés, légzés, kiválasztás és emésztés folyamán távozik szervezetünkből. Vagyis ez azt jelenti, hogy napi folyadék szükségletünk átlagosan 2,4l, amit táplálék- és folyadék felvétel útján kell pótolni. Ennek a folyadék szükségletnek az 1/3 át a szilárd táplálékok elfogyasztásával pótoljuk, 2/3-át pedig folyadék formájában. Az idős emberek szomjúságérzete fokozatosan csökken, ezért általában kevesebb folyadékot fogyasztanak, mint amennyire ténylegesen szükségük lenne. Ennek következménye kiszáradáshoz vezethet, és emésztési zavarok léphetnek fel. Manapság a legtöbb ember ásványvizet vagy palackozott ivóvizet fogyaszt a csapvíz és a házilag elkészíthető szódavíz helyettesítőjeként. Az egyik oka ennek az, hogy az emberek nagyobb figyelmet fordítanak a helyes és egészséges táplálkozásra, a másik oka pedig, hogy a csapvíz néhány településen rossz ízű és szagú lehet a fertőtlenítés miatt belekerülő klórtól és az egyéb íz és szagrontó anyagoktól. Ma már léteznek olyan vízszűrők, melyek segítségével ki lehet szűrni ezeket az íz- és szagrontó anyagokat, valamint a lebegőanyagokat, így a csapból folyó ivóvíz is remek szomjoltó lehet. A másik nagy előnye a tisztított csapvíznek, hogy főzésre is tudjuk használni: az étel jobb ízű lesz, a kávé zamatosabb.
Néhány jó tanács, mely segítségével gondoskodhat a rendszeres folyadékfelvételről
Gyakori vízproblémák
- kidolgozás alatt -Vízszűrés és vízlágyítás közti különbség
Minden általunk használt víz az esőből származik, amely eredetileg lágy. Az esővíz a felszíni kőzetrétegen átszivárogva fémsókat old ki, mint pl. a kalciumot és magnéziumot, melyeket utána oldott formában szállít tovább.
|
Magyarországon szinte minden vezetékes és kútvíz tartalmazza ezeket az oldott sókat. Kemény vízről akkor beszélünk, ha az átlagosnál nagyobb mennyiségű kalciumot, illetve magnéziumot tartalmaz a víz. Azért nevezzük "kemény víznek", mert kemény lerakódásokat okoznak a vízrendszerben, és ezt a jelenséget nevezzük vízkőnek. Ilyenkor az oldott ásványi anyagok kiválnak a vízből, és vastag, kemény lerakódásokkal vonják be vízvezetékeinket. A keménységét legegyszerűbben úgy nevezett keménység teszterrel mérhetjük. |
A vízlágyítás során ezeket az anyagokat távolítják el a vízből. A CWG vízlágyítói ioncserés eljárás alapján működnek. A kemény víz átáramlik az ioncserélő gyantán, amely nyomásálló műanyag oszlopba van töltve. A gyanta kivonja a kalcium és magnézium ionokat az oldatból és kicseréli nátrium ionokra. Ha a gyanta kimerült, akkor konyhasóoldattal regenerálható. Regenerálás során a sóléből a nátrium ionok újra a gyantába kerülnek, míg a magnézium és kalcium ionok szennyvíz formájában távoznak a rendszerből. Ezen folyamat által, a gyanta évekig használható. A berendezés teljesen automatikus, csak a sót kell havonta egyszer pótolni. |
|
Mire van Önnek szüksége?
A megfelelő vízkezelő berendezéseket aszerint kell kiválasztani, hogy az Ön vízhálózatából vagy kútjából származó víz milyen szennyező anyagokat tartalmaz. Annak érdekében, hogy erről részletes információt kapjon lépjen kapcsolatban velünk, vagy az Önhöz legközelebb eső viszonteladónkkal, esetleg látogasson el a gyakori vízproblémák részhez a honlapunkon. Mi gondolunk a jövőre, Ön is? Keressen fel bennünket, hogy Ön és családja élvezhesse a tiszta, lágy víz előnyeit a mindennapok során.
A lágyvíz előnyei
Milyen hatása van a kemény víznek otthonára és az Ön pénztárcájára?
Kemény vízről akkor beszélünk, ha a víz, melyet a mindennapok során
használunk, nagymértékben tartalmaz oldott ásványi sókat kalciumot és
magnéziumot . Ezek a sók a vízből kiválnak és vízkő formájában
mindenhová lerakódnak megkeserítve életünket. A vízkeménység
mértékegysége az ún. német keménységi fok. Egy német keménységi fokú
(jele: dH°) az a víz, amelynek egy literjében 10 mg kalcium só
található.
Lágyvíz: < 7 dH° | |
Keményvíz: 7dH° < > 17 dH° | |
Nagyon kemény víz: > 17dH° |
Lágyítsa meg vizét, tegye kellemesebbé életét !
A lágy víz kevesebb házimunkát jelent !
|
Fürdőszobájában és konyhájában a csempéi, csaptelepei foltmentesek, fényesebbek lesznek. |
Konyhájában az evőeszközökről, poharakról nyom nélkül száradnak fel a vízcseppek. |
|
Lágy vízzel kellemesebb a zuhanyzás !
A mosásánál, de elsősorban a fürdésnél a kemény víz használata következtében gyerekeknél, érzékeny bőrű felnőtteknél előfordulhat, hogy bőrük száraz lesz, viszketni kezd.
|
A lágy vízzel való zuhanyozás kellemesebb érzést nyújt Önnek, haját lágyabbá, rugalmasabbá, könnyebben kezelhetőbbé, bőrét selymesebbé és egészségesebbé varázsolja, hiszen a lágy vízből hiányoznak azok az oldott sók, melyek mosakodáskor a szappannal, samponnal keveredve olyan érzést hagyhatnak a bőrön, mintha egy ragadós filmréteggel lenne bevonva. Például ezért érzzük azt, amikor kemény vízzel mosakszunk, hogy nehéz lemosni a szappant. Lágy vízben jobban habzik a tusfürdő, a habfürdő és a szappan, ezért kevesebb is elég belőlük, hogy ugyanazt az élményt nyújtsák, mint amikor kemény vizet használunk. |
Lágy vízzel finomabb az étel, zamatosabb a kávé !
A keménységet okozó oldott sók a vízben ízrontóak lehetnek, ezért a kemény vízből készült étel és ital íze is más lehet. Például egy kiváló tea vagy kávé elkészítésénél nemcsak a jó minőségű alapanyag, hanem a jó minőségű víz is alapfeltétel. A túlságosan kemény víz tönkre teheti a legfinomabb tea ízét, aromáját is. A lágy víz pedig a közönséges teát is feljavíthatja.