TARTALOM

* Kelta ünnepek
* Húsvét
* Tavasz (slideshow)
* Tavaszi fotóalbum

A tavaszi napéjegyenlõség mitológiája

A szûz Istennõ és az ifjú Isten elsõ találkozása, szerelemre gyulladása és mindjárt elsõ egyesülésük ideje is, amikor az Istennõ rögtön meg is fogan, számoljuk csak utána: éppen kilenc hónap múlva születik meg az Istengyermek, Yule idején. (Az isteni szerelmespár majd csak Beltane idején üli menyegzõjét, ennyit a házasság elõtti szexrõl...;-)

Egyiptom

Mielõtt a Húsvét Krisztus feltámadásának ünnepe lett, a pogány népek a tavaszi napéjegyenlõséget ünnepelték: a fény újjászületését, uralomra kerülését, amit isteneik szimbolizáltak. Már az egyiptomi mitológiában is megjelenik, Isis és Osiris mítoszában. Az isteni pár békében és jólétben uralkodott birodalmában. Seth azonban irigységbõl megölte testvérbátyját, Osirist. Testét feldarabolta és szerteszét szórta a világban. Isis szíve majd meghasadt a gyásztól, összeszedte Osiris szétszórt testrészeit és elvitte Anubishoz, az alvilág sakálfejû istenéhez, aki új életre keltette Osirist. Isis és Osiris újra egyesültek, így fogant meg az isteni napgyermek, Horus. Így támadt fény a sötétségbõl.

Görögország

   A görög mitológia szerint e napon ünnepelhetjük Perszephoné visszatérését az alvilágból, Hádész birodalmábol, ahová az õszi napéjegyenlõség idején távozott, az istenek egyezsége szerint. Démétér, Perszephoné anyja a föld termését biztosítja, õ a gabonaistennõ.

   Aphrodité, a szerelem és termékenység istennõje beleszeretett a szép Adóniszba. Elrejtette õt egy szelencébe, hogy senki más ne láthassa, majd a szelencét Perszephonénak adta, az alvilág úrnõjének, hogy vigyázzon rá. Õ azonban felnyitotta a dobozkát, és amint megpillantotta Adóniszt, õ is nyomban beleszeretett, s esze ágában sem volt visszaadni Aphroditénak kedvesét. Aphrodité bánatától a földek is kiszáradtak. Atyja, Zeusz sem tudta megvigasztalni leányát. Végül Zeusz elrendelte, hogy Adónisz az év egyharmadát töltse Aphroditével, a másik harmadát Perszephonéval, a harmadik harmadban pedig legyen egyedül. Így aztán minden tavasszal visszatér Aphroditéhez, s a földek virágba borulnak, a termés szárba szökken a boldog szerelemtõl, télen pedig Persephonéval tölti el az idõt alvilági birodalmukban.

    Dionüszosz, a bor istene, Zeusz és Szemelé gyermeke halandó isten. Zeusz azt ígérte Szemelének, a Hold istennõjének, hogy bármilyen kívánságát teljesíti. Szemelé ekkor Zeusz magzatát hordta a szíve alatt, és csak annyit kért, hadd láthassa majd a gyermeket a legfényesebb istenek sorában. Zeusz tudta, hogy ezt egyetlen halandó sem láthatja, megtagadta a kérést, ám Szemelé hajthatatlan volt. Bánatában meghalt. Zeusz kiemeltet estébõl a magzatot és saját magába rejtette el, amíg meg nem született. A kisdedet a nimfák nevelték föl, s amikor fölcseperedett, messzi földekre vándorolt és dicsõ tetteket vitt véghez. Sóvárogva vágyott arra, hogy megláthassa anyját, ezért elindult az alvilágba, hogy rátaláljon. Amikor megtalálta õt, magával vitte az Olümposz csúcsára, ahol anyja végrela legfényesebb istenek sorában láthatta fiát.

    A Dionüszosz-kultusz színhelye nem templomokban van, sem a szabadban, hanem színházakban. A kultusz része az istenrõl szóló drámák elõadása, ami a mai passiójátékok elõfutárának is tekinthetõ. Dionüszoszt megölték, de újra feltámadt. A bor isteneként is minden évben meghal, majd új életre kél. Tavasszal tartottak Dionüszosz-ünnepeket, amikor a szõlõ újra kihajt.


© CopyLEFT ANdi, 1999. — Licensed under GPL